További információk angol, olasz, francia és német nyelven

Az Unesco Világörökség helyszínei közé jelölt terület

A Montalbano-régió területén egyszerre érzékelhető szinte ünnepélyes hangulatban a régi idők szépsége, a történelem emlékezete, és az az egészen napjainkig tartó létfontosságú fejlődés eredménye, amelyről tanúskodnak mind a fizikai és nem fizikai környezet, mind az ott élő emberek tevékenységei.
Ennek a tájnak a szerkezeti elemei megfigyelhetőek a terület morfológiai, geológiai jellegében, és a területi kialakításának rendszerében (természetes és erdős területek, vízhálózat, a lakott területek elhelyezkedése), amelyek mind világosan felismerhetőek. És pont ebben a felismerhetőségben, amelyet évszázadokon keresztül képesek voltak átadni egymásnak a generációk, ezekben a sajátosságokban lakozik a Montalbano-régió ereje.
Ez táj egyszerre kedvesnek és durvának mutatja magát: kedves, mint a toszkán tájkép, és eközben szilárd is, mint a föld, amelybe az ember képes volt bevezetni a termelés és a különböző technológiák elemeit anélkül, hogy elvette volna veleszületett szépségét.
Ez egy olyan táj, amelyet föld- és kézműves mesterek bölcsessége formált meg, amelyet azonban a szórakozáshoz, a szabadidő kellemes eltöltéséhez is felhasználtak. Vadásztak is ezen a területen, egyrészt azért, hogy csillapítsák éhségüket, azonban azért is, hogy örömüket leljék e tevékenységben, amelyet már a Reneszánsz óta egészen máig mindig is szabályoztak, és amelyet a helyi hatóságok csak meghatározott területeken és feltételek mellett engedélyeznek. Egy hagyomány, amely továbbra is fennmarad. Itt az ún. Barchi, a királyok vadászati területeit a rétek követik, a kerteket a villák és városok, egy olyan folytonosságot létrehozva, amelyben a táj természetességét a szeretet és az erőfeszítés hozta létre az elmúlt évszázadok során.

A Montalbano-dombság az Apenninek toszkán-emiliai elágazásának egy oldalága, amely mintegy 16.000 hektáron terül el, és amely különválik a Serravalle-hegyszorostól, és észak-nyugat - dél-kelet irányba tart egészen addig, ahol becsatlakozik a Gonfolina-szorosba. Olyan, mintha két széles síkságot választana ketté, a Pistoiai-firenzei és a Valdinievole-síkságot.
A hegygerinc viszonylag alacsony, nincsenek jelentős különbségek a magasságában, 400 -600 m között értékeknél nemigen jut tovább.